• Márkusné Csíkos Ildikó textil mérnök-tanár

    Márkusné Csíkos Ildikó
    1969. március 23.-án születtem Szegeden.
    Itt végeztem álltalános és középiskolai tanulmányaimat is.
    Az érettségi megszerzése után a budapesti Könnyűipari Műszaki Főiskolán a mai Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán folytattam tanulmányaimat, ahol megkaptam az első diplomámat.
    Friss diplomásként visszaköltöztem Szegedre és a családalapítás mellet üzemi körülmények között kamatoztattam a megszerzett ismereteimet.
    1997-ben a volt középiskolám akkori igazgatójának kérésére kezdtem el tanítani és tanítok az óta is.
    A munkáim során mindig a megfelelés volt az egyik fő szempont, hogy tökéletesen tudjam elvégezni a feladataimat ezért éreztem szükségét a pedagógiai ismeretek elsajátításának is.
    2001-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem diplomát, mint mérnöktanár.
    Már, mint teljes jogú pedagógus vettem részt a diákok szakmai oktatásában, nevelésében. Folyamatosan képeztem magam szakmai és pedagógiai területeken is továbbképzések, tanfolyamok vagy konferenciák keretében.
    2012-ben a Szegedi Tudományegyetem szervezésében pedagógus szakvizsgáztam. Intézményvezető és középvezető területen szakvizsgázott pedagógus szakképzettséget szereztem.
    Az elmúlt közel 25 év alatt nagyon sok tehetséges tanuló fejlődését segítettem, országos rajzversenyekre és országos szakmai tanulmányi versenyekre készítettem fel Őket. A versenyeken elért eredményekért a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától elismerő oklevélben is részesültem.
    A legfontosabbnak azt tartom, hogy fejlesszem a diákok kreativitását, ösztönözzem őket az új dolgok kipróbálására, kisérletezésre.

    „Aki hisz a pedagógiában, az csak optimista lehet...
    A pedagógusi hit, mely inkább a természet, mint nézet dolga, kettőt tételez fel: hogy az emberek (az eddiginél különbbé) nevelhetők s hogy (az eddiginél többre) taníthatók.”

    Tanulmányok

    Oklevél (1991) Könnyűipari műszaki főiskola –Óbudai egyetem
    Fő szak: könnyűipar
    Minor/szakirány: ruhaipar

    Oklevél (2001) Budapesti műszaki egyetem
    Fő szak: mérnöktanár
    Kapcsolódó tananyag: pedagógia, pszichológia, szakmódszertan

    Oklevél (2012) Szegedi tudományegyetem
    Fő szak: Intézményvezető és középvezető területen szakvizsgázott pedagógus
    Kapcsolódó tananyag: pedagógia, pszichológia, vezetéselmélet

    Szakértelem és képességek

    Társas kompetenciák
    25 éves oktatási tapasztalat
    szakképzés területén működő szereplőkkel való együttműködés
    kooperatív munkák

    Vezető szerep
    munkaközösség vezető
    gyakorlati oktatásvezető-helyettes

    Tapasztalat

    technológus (műszaki konfekció) 1988-2007
    termelésirányítás

    Szupervisor (HPS reklámiroda) 1995-2007
    marketing tevékenységek területi koordinálása, reklámozás

    Tanár (Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépiskola) 1997-2007
    elméleti és gyakorlati oktatás textiles (takács), ruhás illetve képző és iparművészeti területeken

    Tanár (Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola – mint jogutód iskola) 2007-2017
    elméleti és gyakorlati oktatás textiles (szövős), ruhás illetve képző és iparművészeti területeken

    Tanár (Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum) 2017-
    elméleti és gyakorlati oktatás textiles képző és iparművészeti területen

Tanárok:

  • Barta András szobrászművész
    Barta András

    Barta András
    Szeged, 1967. április 23.

     

    Tanulmányok:

    • 1986-1992 Magyar Képzőművészeti Főiskola (szobrász szak, Budapest; mester: Somogyi József)
    • 1981-1985 Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (szobrász tagozat, Szeged; mester: Szalay Ferenc, Fritz Mihály, Kalmár Márton)

     

    Díjak, ösztöndíjak:

    • 2004 Katona Kiss Ferenc Alapítvány díja, Szentes
    • 1980 Shankar – rajzverseny, aranyérem, India

    Köztéri alkotások:

    • 2013 Petőfi – kőcserép félalak, Szeged-Kiskundorozsma
    • 2012 Stációk – bronz dombormű, Hősök Ligete, Szeged-Kiskundorozsma
    • 2009 Kőbárány-kút – mészkő, templomkert, Szeged-Kiskundorozsma
    • 2008 Családi síremlékek – mészkő, műkő Belvárosi Temető, Szeged
    • 2007 Árpád vezér – bronz dombormű, Árpád tér, Szeged
    • 2007 Gaia – mészkő, szoborpark, Vasad
    • 2007 Szendrei Imre zongoraművész és Huszka Tibor élelmiszeripari főiskolai tanár – bronz dombormű, SZTE, Szeged
    • 2006 Zielinski Szilárd mérnök – bronz félalak, Szent István tér, Szeged
    • 2004 Bálint Sándor néprajzkutató – bronz dombormű, Karolina Általános Iskola és Gimnázium, Szeged
    • 2004 Sztriha Kálmán kanonok-esperes plébános és Wagner Viktória szerzetes nővér – bronz dombormű, plébánia Szeged-Kiskundorozsma
    • 2003 Varga Mátyás díszlettervező – bronz dombormű , Varga Mátyás Kiállítóház, Szeged
    • 2002 Corpus – műkő, Várvölgy
    • 2000 Turul – mészkő, első világháborúban elesett köztisztviselők emlékműve, Szeged
    • 1996 Corpus – műkő, katolikus templom, Kistelek
    • 1990 Szfinx – mészkő, szoborpark, Süttő

    Egyéni kiállítások:

    • 2012 Szeged
    • 2008 Zsombó
    • 2004 Szentes
    • 2002, 2007 Szeged
    • 2000 Kaposfüred
    • 1989, 1994, 1995 Kalocsa
    • 1980, 1996 Szeged

    Csoportos kiállítások:

    • 2016 Szeged
    • 2014 Temesvár
    • 2008 Temesvár
    • 2002 Szentes
    • 2001 Kőszeg

    Művésztelepek:

    • 2008, 2016 Vasad
    • 2000-2016 Erdély, Szentegyháza
    • 1995-2000 Algyő, Atka-sziget
    • 1993, 1994 Kalocsa
    • 1986 Mártély
    • 1985 Tihany
    • 1978, 1990 Süttő

    Tagságok:

    • Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
    • Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület, alapító tag
    • Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, tanár

    Irodalom:

    • Szentesi Élet, 2004 dec.
    • Szobrok a víztorony tövében, Szegedi Szépírás, 2006/10.
    • Gaia, Fiatal alkotóművészek III. tárlata, kiadvány, 2007
    • Salonul Profesorilol Liceului de Arte Plastice, Temesvár (kat.) 2008
  • Bánvölgyi László szobrászművész
    Bánvölgyi László

    Bánvölgyi László
    Szobrász, kőszobrász-restaurátor
    Web: www.banvolgyilaszlo.hu

    Született: 1962. Március 12., Hódmezővásárhely

    Tanulmányok:
    1976 – 1980 Szegedi Tömörkény István Művészeti Gimnázium szobrász szak
    1983 – 1988 Magyar képzőművészeti akadémia, kőszobrász-restaurátor szak
    Mesterei: Kő Pál szobrászművész, Kovács György és Szabó Péter kőszobrász-restaurátorok
    1988 – Művésztanár a Tömörkény I. Műv. Szakgimn. szobrász tagozatán

    Tagja:
    1988 – A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Restaurátor Kamarának
    2008 – A Szegedi Akadémiai Bizottság Képzőművészeti Munkabizottsága titkára
    2015 – Szeged-Szentmihály Részönkormányzó Testületi tag
    2017 – A Miniszterelnökség műemléki szakértője

    Sokoldalú, több műfajt képviselő szobrász. Természetelvű kisplasztikái, érméi érzékeny, lírai hangvételről tanúskodnak. Kisplasztikái tisztelgés a tudásnak és a helyét kereső fiatalságnak. Munkásságában jó érzékkel jelenik meg a klasszikus formavilág és a szabadon engedett fantázia, a szimbólumok világa. Restaurátorként, köztéri szobrászként működik. Az előbbihez fűződik szegeden a 3. Honvéd Huszárezred emlékműve, a Dóm téri Szentháromság szobor, a Vadkerti téri feszület helyreállítása, az utóbbira példák, a második világháborús emlékművek, 1956-os emlékmű, kitelepítési emlékmű, mellszobrok, portrészobrok, domborművek.

     

    Díjak:

    • 1986. „Nívó” díj, VI. Téli Tárlat Szeged,
    • 1987. „Nivó” díj, VII. Téli Tárlat Szeged,
    • 1988. A Csongrád Megyei Tanács „művészeti ösztöndíja”
    • 1993. „Nivó” díj emlékmű tervpályázat
    • 2000. „Szeged város alkotói díja”
    • 2003. „Bordány község kultúrájáért” díj
    • 2006. Pálfy-Budinszky Endre szoborpályázat I. díj
    • 2007. Dömötör-díj szoborpályázat I. díj
    • 2010. Gregor József szoborpályázat Szeged I. díj
    • 2012. Jedlik Ányos szoborpályázat Szeged I. díj
    • 2016. Kitelepítési emlékmű pályázat I. díj
    • 2016. 1956-os emlékmű pályázat Algyő I. díj

    Önálló kiállítások:

    • 1982. aug. 11-13-ig Szeged, VÍDIA Székház
    • 1988. dec. 9-1989. jan. 21-ig Szeged, Ifjusági Ház Galéria
    • 1989. jan. 28-29-ig Szeged, Sajtóház
    • 1990. febr. 15-20-ig Bordány Művelődési Ház
    • 1993. máj. 30-31-ig Bordány Művelődési Ház
    • 2000. szept. 22- nov. 29-ig Szeged, Képtár
    • 2000. dec. 2- 2001. jan. 4-ig Nagykanizsa, Galéria
    • 2001. jan. 5-19-ig Ajka, Galéria
    • 2001. máj. 18-19-ig Szeged, Átrium Ház
    • 2001. jún. 6-9-ig Öttömös, Művelődési Központ
    • 2001. jún. 25- júl. 9-ig Szabadkígyós Kastély Galéria
    • 2001. nov. 25- 2002. jan. 6-ig Makó Hagymaház Galéria
    • 2002. jún. 30- júl. 12-ig Tapolca Galéria
    • 2002. júl. 14- aug. 12-ig Badacsony Galéria
    • 2002. aug. 14-30-ig Hévíz Galéria
    • 2002. okt. 17- nov. 3-ig Kecskemét Galéria
    • 2003. márc. 22- ápr. 4-ig Bordány Művelődési Ház
    • 2004. jún. 5- júl. 25-ig Gödöllő, Kastély Galéria
    • 2005. jan. 6-29-ig Szentes Galéria
    • 2005. okt. 18- nov. 2-ig Hévíz Galéria
    • 2006. márc. 10-31-ig Szeged, Szentmihály, Műv. Központ Galéria
    • 2007. jún. 8- júl. 5-ig Hévíz Galéria
    • 2007 okt.5. Szeged, Démász galéria
    • 2008.jún. 18. Budapest, Vajdahunyadvár
    • 2012. okt. 26. jubileumi kiállítás Szeged, Démász galéria
    • 2016. jan. 22. Deszk, Művelődési Központ
    • 2016. november 30. Kecskemét
    • 2017. április Kaposvár Bodó Jenővel
    • 2018. július –augusztus Szeged Art, Wagner udvar

    Csoportos kiállítások:

    • 1985. júl. 5- aug. 10-ig Lengyelország, Torun,
    • 1988. szept. 15- okt. 3-ig Szeged, Nemzeti Színház
    • 1988. okt. 4- 10-ig Szeged, Bartók B. Műv. Központ
    • 1989. máj. 23- jún. 3-ig Szeged,
    • 1989. nov. 27- dec. 1-ig Szeged, Városi Bíróság Díszterme
    • 1990. júl. 21- aug. 20-ig, Szeged, Képtár
    • 1990. aug. 30- szept. 20-ig Románia Temesvári Múzeum
    • 1991. júl. 29- aug. 18-ig Szeged, JATE. aula
    • 1992. dec. 4- 1993. jan. 21-ig Szeged, Képtár
    • 1996. jan. 19- márc. 3-ig Szeged, Képtár
    • 1996. szept. 13-15-ig Szeged, Korda u.
    • 1997. Románia, Temesvár Múzeum
    • 1999. márc. Makó, Művelődési Központ
    • 1999. márc. Püspökladány Művelődési Központ
    • 1999. márc. Hódmezővásárhely Múzeum
    • 2000. máj. 20 Szeged, Start Galéria
    • 2001. jan. 19. Szeged, Képtár
    • 2001. ápr. 19. Hódmezővásárhely Múzeum
    • 2002. márc. 22. Hódmezővásárhely Múzeum
    • 2005. márc. 25. Gödöllő Kastély Galéria
    • 2005. jún. 16. Nagykanizsa Galéria
    • 2005. jún. 20. Franciaország, Párizs,
    • 2009. nov. 6 Szegedi Akadémiai Bizottság
    • 2009. szept 26 Képcsarnok Szeged
    • 2010. máj. Szeged Dóm tér „szembesülés”
    • 2010. okt. Szeged, Magyar Szobrász Társaság
    • 2011. május 20 Szeged, olasz intézet
    • 2015. jan. Temesvár
    • 2015 május 29. Újpest Galéria Budapest
    • 2016. július Szeged Dugonics tér „ Szegedi szobrászok”
    • 2017. január Szeged, Démász galéria „Szóvirágok, mondatfák”
    • 2017 augusztus 11. Szeged Dugonics tér „ Mester Staféta”

    Köztéri alkotások:

    • 1986. június 10.„Szent Péter” egész alakos gipsz szobor Budapest, Szent Teréz templom
    • 1988. nov. 1. „Szent Rita” 3/4-es életn. patinázott poliészter Szeged. Róm. Kat. Temp.
    • 1990. máj. 28. „Gutenberg” portré bronz dombormű Szeged
    • 1990. nov. 4. II. Világháborús Emlékmű bronz, gránit, Bordány, Szent István tér
    • 1991. aug. 19. „Szt. István” 5/4-es bronz szobor Bordány, Szent István tér
    • 1993. máj. 30. „Község címer” bronz, mészkő, Bordány, Szent István tér
    • 1993. jún. Síremlék, mészkő, Szeged
    • 1993. okt. 3. II. Világháborús Emlékmű, bronz, mészkő, Zákányszék, főtér
    • 1994. szept. „Község címer” bronz, Forráskút, főtér
    • 1997. okt. Síremlék, egész alakos bronz szobor Akasztó
    • 2003. márc. 22. „Dankó Pista” emléktábla, bronz, mészkő Szeged,
    • 2003. okt. 31. I-II. Világháb. Emlékmű, bronz, mészkő Nagyér főtere
    • 2004. máj. 29. „Ádám Jenő” portré, bronz dombormű Bordány
    • 2004. szept. 3. Díszkút, bronz egész alakos szobor, és gránit talapzat Nagyér, főtér
    • 2005. jan. 14. „Szent Borbála” 5/4-es bronz szobor Ajka
    • 2005. máj. 13. „Justitia” ¾-es bronz szobor Szeged, Ítélőtábla
    • 2005. dec. „Szent Borbála” ¾-es bronz szobor Ajka, Bányászati Múzeum
    • 2006. júl. „Halas díszkút” Szentendre
    • 2006. szept. 15. „Pálfy Budinszky Endre” 5/4-es bronz mellszob. Szeged, Szent I. tér
    • 2008 okt. A. Einstein egészalakos bronzszobor, Szeged, Akadémia
    • 2008. szept. Polner Ödön emléktábla bronz, gránit Szeged, Klauzál tér
    • 2010. márc. Szecessziós ivókút/ Fekete Zoltánnal/ mészkő, kovácsoltvas Szeged
    • 2010 márc. Szecessziós tondók bronz, Szeged
    • 2010 ápr. Szent György ivókút bronz, mészkő Bordány, Szent István tér
    • 2010 aug. Gregor József bronz mellszobor szeged, Panteon
    • 2010 okt. „Köztér megújítási Nívódíj” bronz tondó Szeged,l Szent István tér
    • 2012 okt. Jedlik Ányos egészalakos bronzszobor Szeged, Kossuth L. sgt.
    • 2013. szept. Síremlék, ¾-es egészalakos márvány dombormű Budapest
    • 2014.szept. Zoltánfy István félalakos bronzszobor Deszk
    • 2014. szept. Köztérmegújítási Nívódíj, bronztondó Szeged, Dugonics tér
    • 2016 március Petőfi Sándor félalakos bronzszobor Bordány
    • 2016 szeptember Kitelepítési emlékmű , gránit, Bóly
    • 2016 október 1956-os emlékmű, bronz gránit Algyő
    • 2017. október 1. Dr Piri József polgárm.domborműves emléktábla Algyő bronz, gránit
    • 2018. október 1. Mucza Béla főesperes domborműves emléktábla Algyő, bronz, gránit

    Köztéri restaurálások és rekonstrukciók:

    • 1988. aug. „Szt. Háromság” szoborcsoport Donátor szobra, mészkő, Sopron,
    • 1989. máj. „Nepomuki Szt. János” öntöttvas Hódmezővásárhely, Szt. István tér
    • 1989. „Tömörkény Ístván” mészkő szobor Szeged, Móra park
    • 1989. „Deák Ferenc” szobor mészkő talapzat Szeged, Széchenyi tér
    • 1989. „Dugonics” szobor mészkő talapzata, Szeged, Dugonics tér
    • 1990. júl. 5. „I. Világháb. Emlékmű” műkő Hódmezővásárhely,
    • 1990. nov. „Puttós kapudíszek” mészkő Szeged, Városháza
    • 1991. okt. „Csonka János” mellszobor Szeged,
    • 1992. okt. „Klébelsberg Kunó” vármány dombormű Szeged, Temesvári krt.
    • 1992. máj. „Tisza Lajos” szoborcsoport mellékfigurái, mészkő Szeged, Széchenyi t.
    • 1992. jún. „Libás lány” fémszobor Hódmezővásárhely
    • 1992. júl. „Kutas L. Diána” bronz szobor Hódmezővásárhely
    • 1995. júl. „III. Honvéd Huszárezred Emlékmű” rekonstrukció bronz, márvány, Szeged
    • 1998. júl. „Nepomuki Szt. János” mészkő szobor Nagybaracska
    • 1998. szept. A régi zsinagóga homlokzati kődíszei Szeged
    • 1998. nov. „Nepomuki Szt. János”, és „Szent Flórián” mészkő Szeged, Fekete Ház
    • 1998. júl. „Nepomuki szt. János”, és „Szent Imre” mészkő Hajós
    • 1999. okt. „Mária” és „Jézus” 5/4-es szobra Szeged Rókusi Templomkert
    • 2000. ápr. „Szentháromság” „Atya” és „Fiú” szobra Szeged, Dóm Altemplom
    • 2000. máj. „Feszület és „Szentháromság” szoborcsop. mészkő Géderlak
    • 2000. máj. „Szentháromság” szoborcsoport teljes rekonstrukció Szeged, Dóm tér
    • 2000. okt. Kőkorlátok, Szabadkígyós, Wenckheim kastély harangtorony
    • 2000. okt. „Juhász Gyula” szobor Szeged, Roosevelt tér
    • 2000. dec. „Mária Terézia” márvány, és „Ferenc József” bronz mellszobor, Szeged, Dóm tér panteon
    • 2001. márc. „Petőfi Sándor” mellszobor Makó
    • 2001. máj. „Nepomuki Szt. János” mészkő Hajós
    • 2001. máj. „Kossuth Lajos” Emlékmű talapzata és mellékalakjai Szeged, Klauzál tér
    • 2001. dec. „Vásárhelyi Pál” szoborcsoport Szeged, Széchenyi tér
    • 2002. jan. „Petőfi Sándor” talapzat rekonstrukció Makó
    • 2002. jún. „Szt. Margit”, „Szt. Erzsébet”, „Szt. István”, „Szt. László” „Szt. Gellért” „Szt. Imre” 5/4-es kőszobrok, valamint a főhomlokzati kőkapuzat restaurálása Jánoshalma Nagytemplom
    • 2002. aug. „Corpus” „Mária” és „Magdolna” mészkő, Szeged, Vadkerti tér
    • 2003. okt. „Corpus” rekonstrukció, Szeged-Szőreg
    • 2004. szept. „A forrás” és a „Fürdőzés” allegóriája Szeged, Anna Fürdő
    • 2005. ápr. „József Attila” szobor restaurálása és áthelyezése Makó
    • 2005. aug. „Golgota” (7 szoborból álló) szoborcsoport, mészkő, Hajós
    • 2005. jún. „Kossuth Emlékmű” áthelyezése és restaurálása Makó
    • 2008 dec. Szent Demeter egészalakos kőszobor restaurálása Szeged
    • 2009 ápr. Vasas Szent Péter mészkőszobor rest. Szeged
    • 2009. júl. Nepomuki Szent János öntöttvas szobor rest. Hódmezővásárhely
    • 2009. okt. „Életmentő” alumínium szobor rest. Szeged
    • 2009. nov. Dr. Boros József emlékmű, márvány, mészkő Szeged
    • 2010. III. honvéd huszárezred lovas szobor rest. dombormű, talapzat rekonstrukció
    • 2010. aug. Korpusz rest. mészkő Tiszasziget
    • 2010. aug. Korpusz rest mészkő Zákányszék
    • 2011 máj. Nepomuki Szent János mészkő rest Szeged- Szentmihály
    • 2011 jún. Nepomuki Szent János rekonstrukció Szeged- Szentmihály
    • 2012. aug. Szentháromság szoborcsoport rest. Bóly
    • 2012. szept. I. Világháborús emlékmű rest. Bóly
    • 2013 . jún. „Iskolanővér gyermekekkel” rest. Szeged-Szentmihály
    • 2013 okt. Tisza Lajos szoborcsoport mellékalak rest. Szeged, Széchenyi tér
    • 2014. aug. I. Világháborús emlékmű rest. Őcsény
    • 2015. júl. Tápai Antal dombormű rest. Szeged
    • 2016 október Dóm téri Szentháromság szoborcsoport, Szeged
    • 2017. április Nepomuki Szent János rekonstrukció Algyő
    • 2018. május Szentháromság szoborcsoport rest. Kiskundorozsma
    • 2018. június-júl. Nepomuki Szent János rest. Kiskundorozsma
    • 2018. augusztus Golgotai kereszt (Korpusz) rest. Kiskundorozsma
  • Bényi Máté grafikusművész

     

  • Bukor Tibor festőművész

    Bukor Tibor

    1967-ben született Kalocsán.
    1881-1985 a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában tanul.
    1986-1991 Budapesten, a Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanul, mestere Nagy Gábor.
    1991-1996, 2002 - Szegeden egykori iskolájában tanít rajzot, festést.
    2015 - Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz-Művészettörténet Tanszék óraadó tanára
    Tagja a Magyar Képzőművészeti Alapnak

    Kiállítások:

    • 1989 Kalocsa, Városi Kiállítóterem
    • 1990 Csongrád, Galéria, csoportos kiállítás
    • 1991 Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum
    • 1991 Orth a.d. Donau, Fischer Múzeum Ausztria
    • 1992 Szeged, Kálvária Galéria
    • 1993 Schönering Ausztria
    • 1994 Waldhausen Ausztria
    • 1995 Szentes, Városi Kiállítóterem
    • 1999 Kalocsa, Városi Kiállítóterem
    • 1999 Schönering Ausztria
    • 2000 Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum
    • 2000 Schönering Ausztria
    • 2001 Lund, Galleri Angeln, csoportos kiállítás, Svédország
    • 2001 Fedje, Galleri Sardin, Norvégia
    • 2001 Helgeroa, Jense Garden, Norvégia
    • 2002 Falsterbo, Konsthall, Svédország
    • 2003 Schönering, Ausztria
    • 2004 Hódmezővásárhely, Alföldi Galéria, csoportos kiállítás
    • 2004 Kalocsa, Művelődési Ház
    • 2004 Kalocsa, Iskola Galéria
    • 2004 Hévíz, Magyar Csárda
    • 2004 Szeged, Megyeháza
    • 2005 Schönering, Ausztria
    • 2007 Békéscsaba, Mokos Terem
    • 2007 Szeged, Nyári Tárlat
    • 2008 Temesvár, csoportos kiállítás
    • 2009 Schönering, Ausztria
    • 2010 Algyő, Faluház
    • 2011 Szeged, Kőrösy József Középiskola
    • 2011 Kalocsa, Városi Kiállítóterem
    • 2011 Szeged, Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza
    • 2012 Schönering, Ausztria
    • 2013 Budapest, Galéria IX-XI, csoportos kiállítás
    • 2015 Kalocsa, Városi Galéria, csoportos kiállítás
    • 2015 Kalocsa, Városi Galéria, Kalocsa Art
    • 2015 Budapest, Újpest Galéria, csoportos kiállítás
    • 2017 Kalocsa, Városi Galéria

    Rendszeresen kiállít a hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton.

    Egyéb munkák:

    • 1995 Schöneringi templom üvegablakai, Ausztria
    • 2001 Schöneringi óvoda falképek, Ausztria

    Díjak:

    • 1993 Mónus-Díj, Hódmezővásárhely
    • 1994 Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia által alapított figurális festészeti díj
    • 2000 Hódmező-Gazda-Rt-Díj, Hódmezővásárhely
    • 2004 Csongrád Megyei Önkormányzat Kulturális Alapítvány Díja
    • 2005 Keram-Pack-Rt-Díj, Hódmezővásárhely
    • 2013 Hódmezővásárhely, Őszi Tárlat Munkajutalom
    • 2015 Kalocsa Art Fődíj
  • Csala Zsuzsanna keramikusművész

    Csala Zsuzsanna
    Makó, 1972. 09. 16.

    1987-1991 A szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola kerámia szakán, Tóth Magda Sára keramikus tanítványaként végeztem.
    Tanulmányaimat 1991-1997-ig a Magyar Iparművészeti Egyetem üveg szakán folytattam. Mestereim Bohus Zoltán és Horváth Márton üvegművészek voltak.
    2015-2017 Vizuális- és környezetkultúra tanár, mesterképzés, SZTE- Juhász Gyula Pedagógusképző Kar.
    1997-1998-ban a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola üveg szakán tanítottam.
    A diploma megszerzése után 1997-től 2015-ig az Ajka Kristály Üvegipari Kft. vezető tervezője voltam.
    1999-től 2001-ig Moholy Nagy László Formatervezési Ösztöndíjas voltam.
    2002-ben Ipari Formatervezési Nívódíjat kapott a Lótusz kehelyszériám.
    2003-ban Kozma Lajos ösztöndíjas voltam.
    1997-2002 tagja voltam a Fiatal Iparművészek Stúdiójának (FISE), 1999-től pedig a Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének a MKISZ-nek.
    2009-ben a „Hexagónia” nevű kehelyszériám elnyerte a Magyar Termék Nagydíj címet.
    Évente részt vettem a Messe Frankfurt, Ambiente nemzetközi, szakmai vásáron (1997-től 2015-ig).
    Munkáimban, melyek elsősorban használati tárgyak, az üveg tulajdonságainak (optikai hatás, átláthatóság stb.) széles felhasználására törekszem.

  • Feketű Boglárka keramikusművész
    Feketű Boglárka

    Feketű Boglárka
    1975. december 29-én születtem, Szegeden.

    Tanulmányok:

    • 1990-1994 Művészeti tanulmányaimat a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola kerámia szakán kezdtem. Tanáraim voltak Tóth Magdolna és Tuza László keramikusművészek.
    • 1995-2000 Tanulmányaimat a Magyar Iparművészeti Egyetem Szilikát Tanszékén, kerámia szakirányon folytattam. Mestereim voltak Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikus, szobrászművész, Fusz György keramikusművész
    • 2000 Diplomamunkámat a Herendi Porcelánmanufaktúrában készítettem el.

    Alkotói pálya:

    • 2000-2005 Herendi Porcelán Manufaktúra tervezőjeként termékfejlesztéssel foglalkoztam.
    • 2007-2012 Kerámiaipari szaktanárként kezdtem tanítani a HISZK Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskolában, Hódmezővásárhelyen.
    • 2012- A Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium kerámia szakos tanára vagyok.

    Kiállítások:

    • 1998 Szolgáló tárgyaink c. kiállítás az Iparművészeti Múzeumban, Bp.
    • 2000 Abszolút Design c. kiállítás, Bp.
    • 2001 Metamorphose c. biennálé, Kapfenberg, Ausztria
    • 2001 Talente 2001 c. kiállítás, München, Németország
    • 2002 FISE kiállítása a Vigadó Galériában, Budapest
    • 2003 Kerámia Fesztivál, Gerbaud-ház, Budapest
    • 2003 Kiállítás az Ernst Múzeumban a Herendi Porcelán Manufaktúrával, Bp.
    • 2002-2006 Ambiente Frankfurt, Németország /Herend pavilon évenkénti szakkiállítás
    • 2006 VII. Nemzetközi Szimpózium és kiállítás, Pusty Chotar Manor House, Beladice, Szlovákia
    • 2006 Nemzedékek egymás mellett, Olof Palme-Ház, Budapest
    • 2006 Őszi Tárlat, Olof Palme-Ház, Bp.
    • 2007 Közös kiállítás Csányi Petra keramikusművésszel, Szeged, Gulácsy terem
    • 2007 Pelso kiállítás, Balaton Múzeum, Keszthely
    • 2008 Vallauris, Franciaország
    • 2008 55. Őszi Tárlat Hódmezővásárhely
    • 2008 Fiatal Alkotóművészek IV. Őszi Tárlata, Lajtorja Egyesület, Szeged
    • 2010 Fiatal Alkotóművészek VI. Őszi tárlata, Lajtorja Egyesület, Szeged

    Szimpóziumok:

    • 2002 IAC Konferencia (International Academy of Ceramic), Athén
    • 2005 1969 Emlék szimpózium, Siklósi Művésztelep, Siklós
    • 2006 I. Szimpózium a fiatal keramikus generációért című szimpózium megszervezése és lebonyolítása az NKA támogatásával.
    • 2006 VII. Nemzetközi Szimpózium Beladice, Pusty Chotar Manor-house, Szlovákia
    • 2006 IX. Nemzetközi Kerámia Szimpózium-Hódmezővásárhely
    • 2007 II. Szimpózium a fiatal keramikus generációért című szimpózium
    • 2008 III. Szimpózium a fiatal keramikus generációért című szimpózium

    Díjak:

    • 2007 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályakezdő művészeti díja
    • 2007 Ösztöndíj Haystack Mountain School of Crafts, Maine, USA

    Munkák közgyűjteményben:

    • 2005 Állatfigurák - Siklósi Művésztelep gyűjteménye
    • 2001 Kelyhek –Kapfenberg Kulturzentrum, Ausztria
    • 2006 Reliefek- Beladice, Szlovákia
    • 2006 Reliefek- Hódmezővásárhelyi Kerámia Művésztelep kerámiagyűjteménye

    Murális munkák:

    • 2002 Lepke épületszobor - Herend
  • Göblyös Róbert festőművész

     

  • Guzsvány Mónika formatervező művész

     

  • Kis Jenő Ferenc szobrászművész

    Kis Jenő Ferenc (1959.12.05., Makó)
    szobrászművész

    Tanulmányok, pályafutás:

    • 1974-78. Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Szeged, kerámia szak (Tanárai: Szalay Ferenc, Fekete János, Kalmár Márton, Fritz Mihály, Zoltánfy István, Magos Gyula)
    • 1981-86. Magyar Képzőművészeti Főiskola, szobrász szak (Mestere: Borsos Miklós)
    • 1985. Diploma megszerzése
    • 1985-86. Művészképzés
    • 1985-től tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének
    • 1986- 1987. óraadó tanár, majd 1988-tól művésztanár a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola szobrász tagozatán.

    Önálló kiállítások:

    • 1988. József Attila Múzeum Makó, Füleki Zsuzsa díszlet-jelmeztervezővel
    • 1994. Püspökladány
    • 1995. Közösségi Ház Lépcsőgaléria, Makó
    • 1996. Apátfalva

    Csoportos kiállítások:

    Makó, Hódmezővásárhely, Pécs, Karcag, Szeged, Püspökladány, Kézdivásárhely /Románia/, Hattem /Hollandia/, Darmstadt, Aidlingen, Rentlingen /Németország/

    • 1986-1993,1995,1997, Vásárhelyi Őszi Tárlatok
    • 1993-94 Ladányi Galéria Püspökladány
    • 1995 Szegedi Nyári Tárlat
    • 1997 Kézdivásárhely /Románia/
    • 2004 „Szög-Art és barátai” - Reutlingen /Németország/ Galeire in Volkhochschule
    • 2004 „Szög-Art és barátai” - Aidlingen /Németorszg/Radhaus Galerie
    • 2008 „Szög-Art és barátai”, Pécsi Galéria
    • 2010”Szembesülés”, szabadtéri szoborkiállítás, Szeged Dóm tér

    Művésztelepek:

    • Makói Művésztelep - 1991., 1992.
    • Nemzetközi Kőszobrász Szimpózium, Püspökladány - 1993.1994.
    • „Incitato” Nemzetközi Művésztelep, Kézdivásárhely - 1997.

    Köztéri és középületben lévő szobrok, domborművek:

    • 1987. Pulitzer József dombormű, bronz /Makó/
    • 1990. Móra Ferenc portré, bronz /Szeged/
    • 1993. II. Világháborús Emlékmű, bronz /Makó/
    • 1994. Erdélyi Vazul püspök domborműve, bronz /Makó/
    • 1996. Tóth Aladár mellszobor, bronz /Makó/
    • 1997. Pulitzer József mellszobor, bronz /Makó/
    • 1999. Osztróvszky József mellszobor, bronz /Szeged/
    • 2000. Szent István lovas szobor, bronz /Makó/ (Társszerző: Győrfi Lajos szobrászművész)
    • 2000. Lenti Patrícia síremléke, bronz /Soltvadkert/ (Társszerző: Győrfi Lajos szobrászművész)
    • 2000. „Halas fiú” díszkút, bronz /Csanádalberti/
    • 2002. „Napfürdőző” dombormű, mészkő /Püspökladány/
    • 2005. gróf Klebelsberg Kunó dombormű, bronz /Mártély/
    • 2006. Pulitzer József dombormű, bronz /Makó/
    • 2006. Diósszilágyi Sámuel Kórház emléktábla, bronz-gránit /Makó/
    • 2009. Fátyol Mihály cigányprímás egészalakos bronz szoborkompozíciója /Makó/
    • 2012. Oltványi Pál mellszobra, bronz /Földeák/
    • 2014. Szirbik Miklós mellszobor, bronz / Makó/
    • 2014. Dr. Batka István mellszobor, bronz /Makó/
    • 2014. Dr. Csepregi Imre emléktáblája, dombormű, bronz /Makó/
    • 2014. Lévay Imre emléktáblája, dombormű, bronz /Makó/
    • 2016. Dr. Tiszai Aladár emléktáblája, dombormű, bronz /Makó/
    • 2016. Návay Lajos többalakos bronz-mészkő szoborkompozíciójának rekonstrukciója; (Társszerző: Győrfi Lajos szobrászművész)
    • 2016. 1956-os emlékmű, bronz, mészkő /Földeák/

    Évente díjak formájában kiadott munkák (érmek, kisplasztikák):

    Pulitzer József Emlékérem /Budapest/
    „Az év természetfotósa” kisplasztika /Budapest/
    Pulitzer József kisplasztika – „Pulitzer Szülővárosának Díja” 2007 és 2012 között /Makó/
    „Makó Városért” - érem /Makó/
    Több munkája megtalálható hazai és külföldi köz- és magángyűjteményekben:
    Németország, Anglia, Svájc, Dánia, USA, Románia.

    Díjak, elismerések:

    • 1986. Csongrád Megyei Tanács Művészeti Ösztöndíja
    • 1993. I. Makói Nemzetközi Művészeti Fesztivál díjazottja
    • 1995. Vásárhelyi Őszi Tárlat – Magyar Alkotóművészek Egyesületének Díja
    • 1997. Vásárhelyi Őszi Tárlat – Művelődési és Közoktatási Minisztérium Díja
    • 1997. Hattem-Püspökladány testvérvárosok szoborpályázatának II. díja /Hollandia/
    • 1997. „Hagyma és ember” szoborpályázat díjazottja /Makó/
    • 2003. Nagy Imre szoborpályázat II. díj /Szeged/
    • 2007. „Az év művésztanára” - díj / Szeged Tömörkény István Gimn. és Művészeti Szakközépiskola/
    • 2008. Fátyol Mihály szoborpályázat I. díj /Makó/
    • 2014. Makó Város Emlékérem
  • Kiss Márta textilművész

    Kiss Márta
    Textiltervező iparművész

    Tanulmányok:

    • 1979-1983: Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola, Szeged
    • 1983-1985: Fotós szakképesítés, Kecskemét
    • 1987-1991: Magyar Iparművészeti Főiskola, Tervezőképző Intézet, Budapest
    • 1992-1997: Magyar Iparművészeti Főiskola, Mesterképző Intézet, Budapest
    • 2014-2015: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tanárképző Intézet, Budapest

    Kiállítások, csoportos:

    • 1991: NOVUS Szeged Kiállítás
    • 1995: Moholy-Nagy László Ösztöndíj Kiállítás
    • 1996: Magyar Intézet, FISE, Vándorkiállítás, Párizs
    • 1997: Horváth Mihály Utcai Képtár, Tömörkény István Gimn. Jubileumi Kiállítás, Szeged
    • 1998: Magyar Textilbiennálé, Szombathely
    • 1998: Magyar Iparművészeti Múzeum, Moholy-Nagy L. Jubileumi Kiállítás, Bp.
    • 2001: FISE Vándorkiállítás, Finnország
    • 2005: Lajtorja, Szeged
    • 2013: Tömörkény István Művelődési Ház, Szőreg

    Kiállítások, egyéni:

    • 2000: FISE Galéria, Budapest
    • 2002: Kőrössy-Galéria, Szeged
    • 2011: Művelődési Ház, Tiszaalpár
    • 2013: Vár Galéria, Szeged

    Díjak:

    • 1992-1995: Moholy-Nagy László Ipari Formatervezői Ösztöndíj
    • 2013- Szeged város – Alkotói támogatás

    Tagságok:

    • 1992: Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesülete
    • 1997: Művészeti Alaptagság, MAOE
    • Textiltervező iparművészként 2012 óta vagyok a Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum művész szakmai tanára.

    Pedagógiai munkásságom:

    Újításaim a textilszak szakmai munkájában:
    Újfajta, elemző, szintetizáló gondolkodásmód fejlesztésének bevezetése, alkalmazása a szakmai oktatásban.
    (a hagyományok értékeit megtartva, arra építve)
     
    Hangsúlyossá válik a kísérletezés, az önálló megoldások támogatása
     
    Rövid időn belül sikerült új területeket bevezetnem a szakon:
    Takácsszövés
    Varrógéppark kialakítása, meglévő bővítése

    Szemléletformáló esemény:

    • Képzőművészeti egyetem tanárképző tanszék:
    • Bredács Alice, Kárpáti Andrea : A pszichológiai immunrendszer c. tanulmány

    Kiemelkedő terület:
    Iskolán belüli művészeti projektmunkák szervezése
    Múzeummal, Dugonics társasággal való kapcsolattartás
    Pályázatokon való aktív részvétel, pályázatírás /Erasmus, NTPA..)

    Eredményes Szakmai pályázatok felkészítés
    2013- Dédszüleim mintáit hordom /Csernus Luca / 1. helyezés>br /> 2013- Vizuális alkotási-tervezési pályázat /Nagy Nikolett / 2. helyezés
    2015- Marie Claire/Flowers pályázat
    2016- NTPA pályázat
    2018- Marie Claire/fiatal divattervező pályázat/Dóczi Eszter, Kiss Lúcia

    • kiállítás látogatás- élményalapú megismerés
    • bemutatók (divatbemutató) szervezése- csoportban egymásra utaltság, szoros együttműködés a közös cél érdekében
    • internet használata – széles skálájú információszerzés (ellenőrzött)
    • pályázaton való részvétel – motiváció, önbizalom növelése (fontos a megmérettetés a fejlődés érdekében)
  • Kóthay Gábor Munkácsy-díjas grafikusművész

    Kóthay Gábor (Dorog, 1962. június 19. –)
    Aranyrajzszög és Munkácsy Mihály-díjas tervezőgrafikus, betűtervező. (Wikipedia)

    Életpályája
    1980 • Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola, Szeged – díszítőszobrász képesítés
    1983–1987 • Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest – képgrafika szak.
    (Az utolsó évben fakultatív tervezőgrafikal, majd a diplomát követően egy év mesterképző)
    2001 óta tanít egykori iskolájában a 12. és 13. évfolyamon grafikusokat.

    Kiállításai

    Egyéni
    1996 • Bartók Béla Művelődési Központ, B Galéria, Szeged
    2010 • Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ – Egyetemi Tavasz, Szeged
    Csoportos (válogatott)
    2002 • Élőfejek csoport – Trakta, Vigadó Galéria, Budapest
    2002–2009 • Bloomsday – Dáblin, Szombathely
    2004 • Meermanno Museum – Bookmark (Csatai Péterrel és Szegi Amondóval), Den Haag (Hollandia)
    2007 • Tiposzalon és Magyar Betű Társaság – Kassák 120, Kassák Múzeum, Budapest
    2007 • MATT – A Helvetica Magyarországon, Design Terminal, Budapest
    2008 • Design Terminal – Versenyben: a magyar design a világpiacon, Budapest
    2008 • MOME és a Schule für Gestaltung Ravensburg – Curious: határkeresések, határátlépések, Budapest
    2010 • Klingspor Museum – Type in good shape, Offenbach (Németország)
    2010 • BITS MMX (Bangkok International Typographic Symposium) – Type doesn’t grow on trees, Alliance Française, Bangkok (Thaiföld)
    2014 óta • Natura Marosmenti Művésztelep zárókiállítása, József Attila Múzeum, Makó
    2018 • Írásvédett (Sejben Lajossal és Darázs Józseffel), Kass Galéria, Szeged

    Betűivel szerepel
    2005 óta • Twilight könyvsorozat logója (USA, Magyarország) – Zephyr
    2005 • Punctum Magazin [Terv vizuális munkacsoport; Herbszt László, Kánvási Krisztián, Roth Péter]
    2005 • Item Magazine (Nagy-Britannia)
    2005 • Typo Magazin (Csehország) [Filip Blažek, Pavel Zelenka]
    2005 • Creative Review (Nagy-Britannia) [Gavin Lucas] – Plexo
    2005 • Le Monde Diplomatique (magyar kiadás) [Seres Tamás] – Tyrnavia
    2007 • Simon Loxley: Titkok és történetek a betűk mögötti világból (magyar kiadás) [Somogyi Krisztina, Czakó Zsolt]
    2008 • G4 magazin (Lengyelo., Cseho., Szlovákia, Magyaro.) [Plusminus] – Minerva Modern
    2008 • Expo Zaragoza – Magyar pavilon arculata [Job Művészeti Stúdió] – Aqua, Vica
    2008 • The New York Times Magazine (USA) [Go For It Design; Nancy Harris Rouemy] – Incognito, Zanzibar
    2010 • A művészettől az életig – Magyarok a Bauhausban, Pécs [Czakó Zsolt] – Dessau
    2010 • Brush’n’Script (Németország) [Verlag Hermann Schmitt, Mainz] – Zanzibar
    2010 • Tipoirka [Nádai Ferenc] – Feniks

    Szakmai tapasztalata
    Designerként (Job Művészeti Stúdió – alapító,art director)
    Hungaria országarculat (Mac-Line Kft. és ITD–H)
    Expo Zaragoza 2008, magyar pavilon arculat
    Szegedi Tudományegyetem arculat
    Magellan, Median, United és BikePositive márka arculatok (Cseke Rt)
    DÉMÁSZ Rt. márka- és cégarculat, Est.tv (műsor újság és magazin) arculat
    Betűtervezőként (Fontana és Fontmunkások Betűmetsző Műhelyek – alapító, betűtervező) 47 elkészült betűtípus/-család

    Szakmai tagsága
    Magyar Betű Társaság – alapító tag
    Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága

    Művésztelepek, szimpóziumok
    1989 és 1990 • Makói Grafikai Művésztelep
    2004 • ATypI, Prague
    2014 óta • Natura Marosmenti Művésztelep, Makó

    Díjai, elismerései
    2011 • Aranyrajzszög-díj („kis életmű”)
    2012 • Munkácsy Mihály-díj

    Behance portfólió
    Pinterest portfólió

  • Kulcsár Írisz szobrászművész

     

  • Magyar Mihály grafikusművész

     

  • Nagy László rajz- és művészettörténet tanár

     

  • Prisztavok Tibor szobrászművész

     

Óraadó tanárok:

Pedagógus asszisztensek: