Híreink
Vizsgaremek kiállítás (2023)
2023/2024. október-novemberi vizsgaidőszakban érettségi vizsgaszervezésre kijelölt intézmények listája Szegeden:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
Szegedi Deák Ferenc Gimnázium
Szegedi SZC Csonka János Technikum
Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskola
A jelentkezési lapokat a vizsgaszervezésre kijelölt iskolákban lehet beszerezni.
Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 5. A vizsgaszervezésben részt vevő kormányhivatalokra vonatkozó információk megtalálhatók a Köznevelés/Kormányhivatalok/Kormányhivatalok elérhetőségei oldalon.
A jelentkezések benyújtására vonatkozó részletes információk a Köznevelés/Érettségi/Jelentkezés érettségi vizsgára menüpontban találhatók.
Az Oktatási Hivatalhoz nem lehet érettségi jelentkezést benyújtani.
Hírértékű témák

A Szegedi Tankerületi Központ honlapjáról:
A Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum „Nyitott műhely” című programsorozatával szólítja meg az intézmény művészeti profilja iránt érdeklődő általános iskolás diákokat. A művészeti képzés bemutatását célzó beiskolázási nyílt napok mellett vetélkedőkön, kiállításokon keresztül igyekszik felhívni szakmai kínálatára az érdeklődők figyelmét.
A „Nyitott Műhely” programsorozat már hagyományos eseménylánc az iskola életében. Célja, hogy betekintést biztosítsanak a grafikus, a kerámiaműves, a szobrász és a textilműves szakokon folyó mindennapi munkafolyamatokba. Előre egyeztetett időpontokban szeretettel várják azoknak az osztályoknak, csoportoknak a jelentkezését, akik osztályfőnöki óra vagy rendhagyó rajzóra keretében szívesen megtekintenék a szaktantermeket, tanműhelyeket, és bepillantanának a művészeti szakok életébe.
Az intézmény a beiskolázási nyílt napok mellett diákjai, művésztanárai munkáiból megrendezett kiállítások segítségével is szeretné magára irányítani a figyelmet.
Októberben a Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyeként működő Fekete házban mutathatták be vizsgaremekeiket az itt tanuló művészpalánták, decemberben pedig „Királyok a Grandban, Árpád-ház tömörkényes szemmel” címmel láthatták az érdeklődők a 10. IPM és 10. IGT osztályok kiállítását a Grand Caféban. A tanév második félévében a Reök-palota a cél. Ide egy nagyszabású jubileumi kiállítást álmodott meg a fennállásának 125. évét ünneplő intézmény.
A nyitott iskola szellemisége azonban nem csak a művészeti képzések ismertetésében nyilvánul meg, és ha már bemutatkozás a cél, megadják a módját.
December hónapban például természettudományos csapatversenyt hirdettek meg az általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjainak. A 125. évfordulós programsorozathoz kapcsolódó verseny feladatai az általános iskolás tananyagra épültek biológiából, kémiából, földrajzból, fizikából, matematikából és környezetvédelemből. A feladatok megoldásához alapszintű informatikai ismeretek is szükségesek voltak. A vetélkedőre 25 csapat érkezett a szegedi és a környékbeli alapfokú intézményekből.
A Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum maga a „Nyitott műhely”, mely szeretettel várja leendő tanulóit.
Nyitott műhely (2023/2024)
NYITOTT MŰHELY – Művészeti Szakgimnázium
Tisztelt Osztályfőnökök, Rajztanárok!
Kedves 8. osztályosok!
Iskolánk, a Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum lehetőséget szeretne biztosítani a nálunk folyó művészeti képzés megismerésére.
„Nyitott Műhely” programunk során betekintést biztosítunk a művészeti grafikus, a kerámiaműves, a szobrász és a textilműves szakokon folyó mindennapi munkafolyamatokba.
Várjuk azoknak az osztályoknak, csoportoknak a jelentkezését, akik egy osztályfőnöki óra vagy rajzóra keretein belül megtekintenék a szaktantermeinket, tanműhelyeinket és bepillantanának a szakok életébe a délelőtti órákban.
Jelentkezni és időpontot egyeztetni e-mailen:
Telefonos megkeresés esetén hétköznap 8:00 – 10:00 óra között +36205309982 mobilszámom lehet időpontot egyeztetni.
Várjuk minden kedves érdeklődő jelentkezését!
Notebook tájékoztató (RRF-1.2.1-2021-2021-00001 projekt)
Tisztelt Szülők, Tanárok
A gépek HP laptopok, i3 CPU, 8GB DDR4 RAM, 256 GB SSD, a csatlakozók: 3db USB 3.0, 1db USB-C 3.1, 1db LAN, 1db HDMI 1,4 és 1db 3,5mm jack.
A gépen előtelepített Windows 10 van, aminek az aktiválási módja az általános szerződési feltételekkel kapcsolatos mellékletben található.
Telepítési útmutató a laptopon lévő Windows 10 telepítés befejezéséhez, az Office 365 igényléséhez és a Micrososft-fiók létrehozásához.
Kizárólag jogtiszta szoftver/alkalmazás telepíthető az IKT eszközre.
Az ún. "office szoftver" a tisztaszoftver programon belül igényelhető az alábbi linken:
tisztaszoftver.hu
A kormány által kiadott hivatalos információk itt találhatok:
tudasbazis.ekreta.hu
Az iskolában használt ingyenes szoftvereket itt összegyűjtve megtalálják:
Ingyenes szoftverek gyűjteménye
Felhívjuk a figyelmét az alábbiakra is:
1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
6§ (6)* A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a médiában fejlettségének megfelelő, ismeretei bővítését segítő, a magyar nyelv és kultúra értékeit őrző műsorokhoz hozzáférjen, továbbá hogy védelmet élvezzen az olyan káros hatásokkal szemben, mint a gyűlöletkeltés, az erőszak és a pornográfia.
Ezt a jogot önnek - mint gondviselőnek - kell biztosítani a gyermekének.
Éppen ezért mi azt javasoljuk, hogy a laptopon használja a “microsoftos” felhasználónevet.
Ezek után szabályozni tudja, hogy a gyermeke mennyi időt, mikor ülhet a gép előtt, mit tud megnyitni és mit tud megnézni az interneten.
Miklós Tibor
rendszergazda
Előkészítők
Tájékoztatjuk a szülőket és a diákokat, hogy az Alapítvány A Tömörkény Gimnáziumért 2023 októberétől délutánonként tehetséggondozó felkészítést indít több tárgyból nyolcadik osztályos diákok részére.
Az előkészítő segíti - magyar nyelv és irodalom tárgyból, valamint matematikából - a jelentkező diákokat abban, hogy a központi felvételit jó eredménnyel írják meg.
A többi tantárgyból szervezett előkészítők a szóbeli felvételi vizsga sikeres letételéhez nyújtanak segítséget a tanulóknak feladattípusokat bemutatva.
(Az előkészítőre való jelentkezés és az alkalmakon való részvétel nem jelent a felvételi értékelésénél előnyt, de segíti a felvételire történő felkészülést.)
Fizetési feltételek:
• Az összeg befizetésének módja: átutalás az Alapítvány A Tömörkény Gimnáziumért számlaszámára.
A számlaszámot és a fizetési információkat november elsejétől a jelentkező tanuló részére emailben küldjük el a jelentkezési lapon megadott email címre.
A matematika, a magyar nyelv és irodalom és a művészeti szakok előkészítőire a fizetési határidő: 2023. november 15.
Az angol nyelv, az ének zene, a biológia és a német nyelv előkészítőkre a fizetési határidő: 2024.január 8.
Az előkészítők idejéről az alábbiakban tájékoztatjuk Önöket.
Felvételi előkészítő / matematika
Az előkészítőket keddenként 15:30 - 16:30 között tartjuk
(10 alkalom, 60 perc)
Ár: 12 500 Ft
Az időpontokaz alábbiak:
2023. október 17. (kedd) 15:30 - 16:30
2023. október 24. (kedd) 15:30 - 16:30
2023. november 7. (kedd) 15:30 - 16:30
2023. november 14. (kedd) 15:30 - 16:30
2023. november 21. (kedd) 15:30 - 16:30
2023. november 28. (kedd) 15:30 - 16:30
2023. december 12. (kedd) 15:30 - 16:30
2023. december 5. (kedd) 15:30 - 16:30
2024. január 9. (kedd) 15:30 - 16:30
2024. január 16. (kedd) 15:30 - 16:30
Felvételi előkészítő / magyar nyelv és irodalom
Az előkészítőket szerdánként 15:30 - 16:30 között tartjuk.
(10 alkalom, 60 perc)
Ár: 12 500 Ft
Időpontok az alábbiak:
2023. október. 18. (szerda) 15:30 - 16:30
2023. október. 25. (szerda) 15:30 - 16:30
2023. november 8. (szerda) 15:30 - 16:30
2023. november 15. (szerda) 15:30 - 16:30
2023. november 22. (szerda) 15:30 - 16:30
2023. november 29. (szerda) 15:30 - 16:30
2023. december 6. (szerda) 15:30 - 16:30
2023. december 13. (szerda) 15:30 - 16:30
2024. január 10. (szerda) 15:30 - 16:30
2024. január 17. (szerda) 15:30 - 16:30
Felvételi előkészítő / angol nyelv
Az előkészítőket szerdánként 15:30 - 16:30 között tartjuk
(6 alkalom, 60 perc)
Ár: 7 500 Ft
Időpontok az alábbiak:
2024. január 24. (szerda) 15:30 - 16:30
2024. január 31. (szerda) 15:30 - 16:30
2024. február 7. (szerda) 15:30 - 16:30
2024. február 14. (szerda) 15:30 - 16:30
2024. február 21. (szerda) 15:30 - 16:30
2024. február 28. (szerda) 15:30 - 16:30
Felvételi előkészítő / biológia
Az előkészítőket keddenként 15:30 - 16:30 között tartjuk
(6 alkalom, 60 perc)
Ár: 7 500 Ft
Az időpontok az alábbiak:
2024. január 23. (kedd) 15:30 - 16:30
2024. január 30. (kedd) 15:30 - 16:30
2024. február 6. (kedd) 15:30 - 16:30
2024. február 13. (kedd) 15:30 - 16:30
2024. február 20. (kedd) 15:30 - 16:30
2024. február 27. (kedd) 15:30 - 16:30
Felvételi előkészítő / német nyelv
Az előkészítőket csütörtökönként 15:15 - 16:15 között tartjuk
(8 alkalom, 60 perc)
Ár: 10 000 Ft
Az időpontok az alábbiak:
2024. január 18. (csütörtök) 15:15 - 16:15
2024. január 25. (csütörtök) 15:15 - 16:15
2024. február 1. (csütörtök) 15:15 - 16:15
2024. február 8. (csütörtök) 15:15 - 16:15
2024. február 15. (csütörtök) 15:15 - 16:15
2024. február 22. (csütörtök) 15:15 - 16:15
2024. február 29. (csütörtök) 15:15 - 16:15
2024. március 7. (csütörtök) 15:15 - 16:15
Az alábbi 2 előkészítő időpontjai részben fedik egymást, így ezek közül csak egyre lehet jelentkezni!
Felvételi előkészítő / ének-zene
Az előkészítőket hétfőnként 15:30 - 16:15 között tartjuk
(5 alkalom, 45 perc)
Ár: 5 000 Ft
Az időpontok az alábbiak:
2024. február 5. (hétfő) 15:30 - 16:15
2024. február 12. (hétfő) 15:30 - 16:15
2024. február 19. (hétfő) 15:30 - 16:15
2024. február 26. (hétfő) 15:30 - 16:15
2024. március 4. (hétfő) 15:30 - 16:15
Felvételi előkészítő / művészeti szakok képzéseihez
A sikeres regisztráció nem jelent automatikus felvételt! A sikeres jelentkezésről 2023. október 15. után kap tájékoztatást emailben.
Az előkészítőket hétfőnként 15:30 - 17:00 között tartjuk
Ár: 24 000 Ft
Az előkészítő időpontjai és programja:
4 csoport indul 10 fővel csoportonként (maximális létszám 40 fő)
2023. november 13. (hétfő) 15:30 - 17:00 - általános ismertető, csoportok kialakítása és rajzi foglalkozás
2023. november 20. (hétfő) 15:30 - 17:00 - a 4 szakma bemutatása csoportonként váltva (művészeti grafikus, kerámiaműves, szobrász és textilműves)
2023. november 27. (hétfő) 15:30 - 17:00 - a 4 szakma bemutatása csoportonként váltva (művészeti grafikus, kerámiaműves, szobrász és textilműves)
2023. december 04. (hétfő) 15:30 - 17:00 - a 4 szakma bemutatása csoportonként váltva (művészeti grafikus, kerámiaműves, szobrász és textilműves)
2023. december 11. (hétfő) 15:30 - 17:00 - a 4 szakma bemutatása csoportonként váltva (művészeti grafikus, kerámiaműves, szobrász és textilműves)
2024. január 15. (hétfő) 15:30 - 17:00 - szerkezeti rajz (szögletes és hengeres testek) grafit ceruzával
2024. január 29. (hétfő) 15:30 - 17:00 - szerkezeti rajz (szögletes és hengeres testek) grafit ceruzával
2024. február 05. (hétfő) 15:30 - 17:00 - portré készítése grafit ceruzával
2024. február 12. (hétfő) 15:30 - 17:00 - portré készítése grafit ceruzával
2024. február 19. (hétfő) 15:30 - 17:00 - csendélet festése vízfestékkel
2024. február 26. (hétfő) 15:30 - 17:00 - csendélet festése vízfestékkel
2024. március 04. (hétfő) 15:30 - 17:00 - készülés-gyakorlás a felvételi vizsgára
Az előkészítőre jelentkezni lehetséges az alábbi online űrlapon:
Online űrlap
A sikeres regisztrációs folyamat egyben a felkészítőre történő jelentkezés befogadását is jelenti, kivéve a művészeti előkészítőt.
A művészeti előkészítő esetén a sikeres jelentkezésről 2023. október 15. után kap tájékoztatást emailben.
Várjuk szeretettel az érdeklődőket!
Dr. Kakuszi Péter
igazgató
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
Induló osztályaink (2023/2024)
Szegedi Tömörkény István Gimnázium,
Művészeti Szakgimnázium és Technikum
OM: 029747| Telephely: 001 | Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1.
Gimnázium
9.A osztályGimnázium 4 évf. képzésEmelt szintű angol nyelvi képzéskód: 0004(16 fő)
Emelt óraszámban heti 5 órában történik az angol nyelv oktatása. Második idegen nyelvként német nyelvet oktatunk 5 órában. Célunk angol nyelvből az emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítés.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (25%-ban),
- a szóbeli felvételi eredményét angol nyelvből (25%-ban)
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max.100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban,
- a szóbeli felvételin elérhető maximális pontszám: 50 pont, ez legfeljebb 25 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A szóbeli felvételi időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A szóbeli elbeszélgetés helye:
Szeged, Tömörkény u. 1. (A terembeosztásról a tanulókat értesítjük).
A szóbeli felvételi követelménye:
Az általános iskolai angol nyelv tantárgy tantervi követelményei. A szóbeli felvételi időtartama 10 perc; kötetlen beszélgetés kettő témáról, az alábbi témakörökből a vizsgázó húz. Ezt követően szóban, 1-2 másodpercnyi gondolkodás után rövid nyelvtani feladatokat kell megoldani. Az alábbi nyelvtani anyagok áttekintését javasoljuk.
Nyelvtan:
- Present Simple /Continuous
- Past Simple /Continuous
- Present Perfect
- Past Perfect
- will / be going to
- time clauses – időhatározói mellékmondatok
- Conditionals – feltételes mód (Zero – First – Second Conditional)
- Passive Voice – szenvedő szerkezet (Present Simple / Past Simple)
- prepositions - elöljárószavak
- personal pronouns – személyes névmások (I, me, my, mine stb)
- have to
- modal verbs – módbeli segédigék: must, mustn’t, should, may, might, can, could, be able to
- asking questions - kérdésfeltevés (aláhúzott mondatrészre kérdezz rá)
- negative sentences – tagadó mondatok
A szóbeli felvételin megszerezhető 50 pont a következőkből áll össze:
- nyelvhelyesség 20 pont
- szókincs 20 pont
- kommunikációs készség 10 pont
A szóbeli felvételi témakörei:
- Napirend -Daily routine
- Iskola – School
- Család, barátok, személyleírás – Family, friends, describing people
- Otthonod és környéke – Your home and the neighbourhood
- Vásárlás - Shopping
- Szórakozás: televízió, YouTube videók, mozi,filmek, színház, zene – Entertainment: television, YouTube videos, cinema, films, theatre, music
- Sport, szabadidős tevékenységek – Sports, free-time activities
- Könyv, újságolvasás, online olvasás – Reading books and newspapers, reading online
- Étkezés otthon és étteremben – Eating at home and eating out
- Időjárás, öltözködés – Weather and clothing
- Családi ünnepek – Family occasions
- Utazás, közlekedés, nyaralás – Travelling, traffic and going on holiday
- Egészség, betegség – Health and illnesses
- Foglalkozások, munka – Jobs, work
- Technika: mobil telefon, számítógép és az internet – Technology: mobile phones, computers and the Internet
- Környezetünk és annak védelme- Environment, environmental protection
- Természet, állatok, házi kedvenceink – Nature, animals and pets
9.A osztály
Gimnázium 4 évf. képzés
Emelt szintű német nyelvi képzés
kód: 0003
(16 fő)
Emelt óraszámban heti 5 órában történik a német nyelv oktatása anyanyelvi lektor bevonásával. Második idegen nyelvként angol nyelvet oktatunk 5 órában. Célunk német nyelvből az emelt szintű érettségi vizsgára, illetve legalább középfokú nyelvvizsgára való felkészítés.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (25%-ban),
- a szóbeli felvételi eredményét német nyelvből (25%-ban)
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max.100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban,
- a szóbeli felvételin elérhető maximális pontszám: 50 pont, ez legfeljebb 25 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A szóbeli felvételi időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A szóbeli elbeszélgetés helye:
Szeged, Tömörkény u. 1. (A terembeosztásról a tanulókat értesítjük).
A szóbeli felvételi követelménye:
Az általános iskolai német nyelv tantárgy tantervi követelményei. A szóbeli felvételi időtartama 10 perc; kötetlen beszélgetés az adott témákról; amelynek során több témát is érintünk. A felvételi pontjait a nyelvhelyesség, a kommunikációs készség és a szókincs értékelésével alakítjuk ki.
A szóbeli felvételi témakörei:
- Familie, Freundschaft – Család, barátok
- Wohnort, Einrichtung – Lakóhely,lakás , berendezés
- Schule; Sprachenlernen – Iskola, nyelvtanulás
- Tagesablauf, Familienalltag – Napirend, a család egy napja
- Urlaub, Ferien, Reisen - Vakáció, szünetek, utazás
- Helfen im Haushalt - Házimunka
- Kleidung und Mode - Öltözködés, divat
- Freizeit, Hobbys, Sport - Szabadidő, hobby, sport
- Wetter und Jahreszeiten – Időjárás, évszakok
- Einkaufen - Bevásárlás
9.B osztály
Gimnázium 4 évf. képzés
Emelt szintű humán képzés
kód: 0006
(32 fő)
A tanulók a magyar nyelv és irodalmat, a történelmet emelt óraszámban tanulják. Heti 3 órában az egyik idegen nyelvként a latin nyelvet, másik idegen nyelvként angolt tanítunk heti 4 órában.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból. A történelmet duplán számítjuk (50%-ban).
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 120 pont, ez legfeljebb 50 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
9.C osztály
Gimnázium 4 évf. képzés
Biológia és környezetvédelmi orientációjú általános tantervű képzés
kód: 0007
(18 fő)
Olyan diákok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek a természetvédelem, a környezetvédelem és a biológia iránt. A képzés célja a szemléletformálás, ill. felvételire való felkészítés biológia, környezetvédelemi szakirányokra. A tanulóknak 9-12. évfolyamon heti 4 biológia órájuk, 9-10. évfolyamon heti 2 kémia órájuk van..
A diákok első idegen nyelvként az angol nyelvet heti 3 órában tanulják. A második idegen nyelvként német nyelvet tanítunk szintén 3 órában.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (25%-ban),
- a szóbeli felvételi eredményét biológiából és környezetvédelemből (25%-ban)
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max.100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban,
- a szóbeli felvételin elérhető maximális pontszám: 25 pont, ez legfeljebb 25 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A szóbeli felvételi időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A szóbeli felvételi témakörei:
- Környezeti tényezők és tűrőképesség
- Életközösségek, kölcsönhatások az életközösségekben
- Táplálkozási szintek, táplálékláncok, anyagforgalom
- Sejtmagnélküli egysejtűek (baktériumok)
- Sejtmagvas egysejtűek
- A gombák és a zuzmók
- Virágtalan növények (zöldmoszatok, mohák, harasztok)
- Virágos növények (nyitvatermők, zárvatermők)
- Gerinctelen állatok (szivacsok, csalánozók, gyűrűsférgek, puhatestűek, ízeltlábúak)
- Gerinces állatok (halak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök)
- Az emberi szövetek
- Az emberi bőr felépítése, szerepe és egészsége
- Az ember vázrendszerének felépítése, szerepe és egészsége
- Az ember légzőrendszerének felépítése, működése és egészsége
- Az ember emésztőrendszerének felépítése, működése
- Tápanyagok, az egészséges táplálkozás, az emésztőrendszer betegségei
- Az emberi szív felépítése, működése, a vérkeringés és betegségei
- Az emberi vér összetétele, alkotórészeinek szerepe, betegségei
- A levegő összetétele, a levegőszennyezés forrásai és következményei (üvegházhatás, savas eső, szmog, ózonlyuk)
- A víz tulajdonságai, szennyeződésének okai és következményei
- Megújuló és nem megújuló energiaforrások
9.C osztály
Gimnázium 4 évf. képzés
Általános tantervű, ének-zenei orientációjú képzés
kód: 0005
(14 fő)
Emelt óraszámban történik az ének-zene tanítása heti 3 órában. Az iskola ének-zene orientációban résztvevő tanulói énekkari szerepléseikkel nemzetközi hírnévre tettek szert.
Tanulóink kötelező idegen nyelvként az olasz nyelvet tanulják heti 3 órában. A második idegen nyelvként angol nyelvet tanítunk szintén 3 órában.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (25%-ban),
- a szóbeli felvételi eredményét ének-zenéből (25%-ban)
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban,
- a szóbeli felvételin elérhető maximális pontszám: 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A szóbeli felvételi időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A szóbeli elbeszélgetés helye:
Szeged, Tömörkény u. 1. (A terembeosztásról a tanulókat értesítjük).
A szóbeli felvételin az ének-zenei képesség felmérése és a zenei hallás megállapítása történik az általános iskolai ének-zene tantárgy tantervi követelményei alapján.
A felvételi részei:
- tíz magyar népdal élményszerű előadása a tanuló által összeállított és bemutatott listáról,
- ritmus, dallam visszaadása első hallásra,
- hangköz, hangzat hallás utáni felismerése, megnevezése,
- lapról olvasás periódusnyi terjedelemben, hangnemi kitérés nélkül, egy-két alterációval.
9.kny osztály
Gimnázium 1+4 évf. képzés
Magyar-német két tanítási nyelvű képzés
kód: 0001
(16 fő)
A diákok a két tanítási nyelvű előkészítő évfolyamon (KNY évfolyam) magas óraszámban tanulják a német nyelvet, megalapozva ezzel azt, hogy a felsőbb évfolyamokon a német civilizáció, a biológia és a történelem tantárgyakat zökkenőmentesen tanulhassák német nyelven. Az előkészítő évfolyamon a többi tantárgyból ún. szinten tartó oktatás folyik. A gimnáziumi törzsanyag oktatása a következő, 9. évfolyamon kezdődik és a 12. évfolyamon fejeződik be. A diákok második idegen nyelvként az angol nyelvet a 9.KNY-ben heti 2 órában tanulják, a 9., 10., 11. és 12. évfolyamokon heti 3 órában.
Ebbe az osztályba való jelentkezéshez német nyelvi előképzettség nem szükséges.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (25%-ban),
- a szóbeli felvételi eredményét (25%-ban)
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban,
- a szóbeli felvételin elérhető maximális pontszám: 50 pont, ez legfeljebb 25 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A szóbeli felvételi időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A szóbeli elbeszélgetés helye:
Szeged, Tömörkény u. 1. (A terembeosztásról a tanulókat értesítjük).
Szóbeli felvételi tartalma:
A magyar nyelvtani ismereteket, a szövegértést, a kommunikációs készségeket értékeljük.
Minden tanulónak a következő feladatokat kell megoldania:
- Kreatív szituációs feladat
- Egy rövid, magyar nyelvű szöveg felolvasása, majd elmesélése
- Egy mondat nyelvtani elemzése
9.kny osztály
Gimnázium 1+4 évf. képzés
Magyar–spanyol két tanítási nyelvű képzés
kód: 0002
(16 fő)
Olyan tanulók jelentkezését várjuk, akik szeretnék a spanyol nyelvet magas szinten elsajátítani. Az első év két tanítási nyelvű előkészítő évfolyam (KNY), ahol a tanulók magas óraszámban, ( heti 18 óra ) tanulják a spanyol nyelvet, melynek köszönhetően már a középfokú nyelvvizsga szintjét is elérhetik, valamint ez lehetővé teszi számukra, hogy a következő, 9-12. évfolyamokon a spanyol civilizáció, a földrajz és a történelem tantárgyakat spanyol nyelven tanulják. Az előkészítő évfolyamon a többi tantárgyból ún. szinten tartó oktatás folyik. A gimnáziumi törzsanyag oktatása a következő, 9. évfolyamon kezdődik és a 12. évfolyamon fejeződik be. A tanulóknak az évek során különböző ösztöndíj lehetőségeik vannak, melyeket a spanyol állam ajánl fel. A diákok második idegen nyelvként az angol nyelvet a 9.KNY-ben heti 2 órában tanulják, a 9., 10., 11. és 12. évfolyamokon heti 3 órában.
Ebbe az osztályba való jelentkezéshez spanyol nyelvi előképzettség nem szükséges.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (25%-ban),
- a szóbeli felvételi eredményét (25%-ban)
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 25 pontban,
- a szóbeli felvételin elérhető maximális pontszám: 50 pont, ez legfeljebb 25 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A szóbeli felvételi időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A szóbeli elbeszélgetés helye:
Szeged, Tömörkény u. 1. (A terembeosztásról a tanulókat értesítjük).
Szóbeli felvételi tartalma:
A magyar nyelvtani ismereteket, a szövegértést, a kommunikációs készségeket értékeljük.
Minden tanulónak a következő feladatokat kell megoldania:
- Kreatív szituációs feladat
- Egy rövid, magyar nyelvű szöveg felolvasása, majd elmesélése
- Egy mondat nyelvtani elemzése
9.E osztály
Gimnázium 4 évf. képzés
Általános tantervű képzés
kód: 0008
(32 fő)
Ebben az osztályban tanulóink első idegen nyelvként az angol nyelvet tanulják heti 4 órában. A második idegen nyelvként spanyol vagy olasz nyelvet tanítunk szintén 4 órában. A tanulók nyelvi csoportokba sorolása a felvételi eredmények alapján az iskola jogköre.
A felvételi pontszámításnál figyelembe vesszük:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban),
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (50%-ban).
Pontszámítás:
- a központi írásbeli felvételi eredménye: max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- a hozott pontszám: max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban jelenik meg az összesen megszerezhető 100 pontszámban.
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
Művészeti Szakgimnázium
9.ipm osztály
Gimnázium 4+1 évf. képzés
Képző- és Iparművészeti munkatárs (Kerámiaműves szakmairány)
Képző- és Iparművészeti munkatárs (Szobrász szakmairány)
kód: 0010
kód: 0011
(8 fő)
(8 fő)
Képző- és Iparművészeti munkatárs (Szobrász szakmairány)
kód: 0011
(8 fő)
Ebben az osztályban párhuzamos képzésben 2 szakon tanulnak a diákok.
Szakmai alkalmassági felvételi vizsgát tartunk rajzból, amelynek alapján eldől, hogy a jelentkező megfelelt, vagy nem felelt meg az adott szakmairányon való tanulásra.
A szakgimnáziumba való felvétel további szükséges feltétele, hogy a tanuló az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton megfeleljen.
Pontszámítás a rajz alkalmassági vizsgán megfelelt tanulóknak:
- a központi felvételi eljárás keretében megírt magyar nyelvi és matematika írásbeli eredményét (50%-ban), max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban,
- az általános iskola 5-8. osztályában elért eredményeket magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (50%-ban), max. 100 pont, ez legfeljebb 50 pontban
A rangsor kialakításának szempontjai
Az összes eredmény azonossága esetén az kerül a rangsorban előbbre, aki halmozottan hátrányos helyzetű, utána akinek lakhelye illetve tartózkodási helye Szegeden van. További egyezés esetén a központi felvételi eredménye alapján. Ha ez is azonos, a tanulmányi eredmény alapján történik a rangsorok megállapítása.
Ha a tanuló valamely tantárgyból mentességgel rendelkezik:
- akkor a felvételi teljesítményénél eltekintünk ettől az eredménytől és a meglevő eredményeket vesszük figyelembe százalékosan arányosítva.
- a sajátos nevelési igényű, illetve a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén kérjük a szakértői véleményt és a mentességre vonatkozó szülői kérvényt a jelentkezési laphoz csatolni.
Jelentkezés módja
A központilag kiadott jelentkezési lapon.
Az írásbeli vizsga helye
Szeged, Tömörkény u. 1., illetve az ország összes olyan középiskolájában lehetséges, ahol előzetes felvételi eljárás keretében írásbeli vizsga van.
A központi írásbeli vizsga ideje: 2023. január 21. 10.00 óra
A rajz alkalmassági vizsga időpontja: 2023. március 06-07 és március 13. (A pontos időpontbeosztásról a tanulókat az iskola honlapján keresztül értesítjük).
A rajz alkalmassági vizsga helye:
Szeged, Tömörkény u. 1. (A terembeosztásról a tanulókat értesítjük).
A rajz alkalmassági vizsga követelménye:
- Három szabadkézi rajz feladat fekete grafittal: csendélet (75 perc), fejrajz élő modell után (40 perc), ruhás emberi alak élő modell után (40 perc)
- Hozott otthoni munkák bemutatása (8-10 alkotás) rövid szóbeli elbeszélgetés keretében.
9.igt osztály
Gimnázium 4+1 évf. képzés
Képző- és Iparművészeti munkatárs (Művészeti grafikus szakmairány)
Képző- és Iparművészeti munkatárs (Textilműves szakmairány)
kód: 0009
kód: 0012

A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló rendelet 33.§ (3) bekezdése értelmében amennyiben a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő jelentkező élni kíván az Nkt. 51. § (5) bekezdésében biztosított jogával, a központi írásbeli vizsga jelentkezési lapjához csatolnia kell az erre vonatkozó kérelmet, valamint a szakértői bizottság véleményét. A központi írásbeli vizsgát szervező gimnázium, szakgimnázium igazgatója a kérelemről a döntését határozat formájában hozza meg. A döntés kizárólag a központi írásbeli vizsga letételének körülményeire vonatkozhat. Az igazgató döntésében rendelkezik az iskolai tanulmányok során a tanuló által használt, megszokott eszközök biztosításáról, az írásbeli dolgozat elkészítéséhez a munkaidő meghosszabbításáról, a vizsga meghatározott részeinek értékelése alóli felmentésről.